2014. április 14., hétfő

A Festetics palota láncai


Az épületek többsége, főleg ha középületről van szó, mindig jelképez valamit. Kapcsolódik ahhoz a funkcióhoz, amelyet szolgál, s kötődik ahhoz az eszméhez is, amelyet képvisel. Kifejezhet hatalmat, rangot, szimbolizálhat társadalmi tekintélyt vagy jelenthet hálát elismertséget is. A pesti mágnásnegyed területén megfigyelhető ez több főúri épület esetében, de leginkább szembetűnő a Festetics-palotánál, amely elsőként épült a Nemzeti Múzeum mögötti részen. Külön érdekesség, hogy mindennek írásos nyoma is van, egy olyan herceg személyében (Odescalchi Sándor), aki az 1910-es évektől kezdve itt élt s gyermekéveit a mágnásnegyedben töltötte. Kiválóan ismerte a saját társadalmi rangjához kötődő embereket és azok otthonait - feltehetően az ilyen épületekhez kapcsolódó szimbólumokkal együtt. 
Festetics-palota főhomlokzata az előtte álló láncokkal
A Festetics-palotának a Pollack Mihály téri főhomlokzata előtt oroszlánfejekkel díszített vastuskókon álló láncok láthatók. A láncok nemcsak gyakorlati célokat szolgáltak, hanem szimbólumok is voltak egyben. Kiemelték azt a rangbeli távolságot, ami a palota egykori tulajdonosa és az akkori környezete között állt fenn, távolságtartást fejezve ki a városi társadalom többi részétől. Az épületet védték, szimbolikusan  határt szabtak a betolakodónak és a kívülállónak. Segítségükkel a palota fizikailag is elkülönült a környezetétől. Mondhatni, szükség is volt rá, mert, mint az első főúri épület, „idegenül” állt itt, a városrész falusias jellegű környezetében, amelytől el kívánt határolódni. 



A palota főkapujának zárókövén látható oroszlánfej motívum
A vastuskókat díszítő oroszlánfej motívum ugyanakkor a kapu boltívének középtengelyében elhelyezett zárókövön is látható. 
Az oroszlánfejek és a láncok ősi szimbólumok: védelmet nyújtanak a betolakodó ellen, a bátorság, az erő, a rang és a méltóság megtestesítői, kifejezői annak a hatalomnak, amellyel a társadalmon belül ezek az urak rendelkeztek. Emellett az oroszlán a Festetics család címerállata is egyben. 
A Festetics család címere
a címerpajzson látható oroszlánokkal

„Festetics Tasziló herceg egyemeletes szürke palotája […] előtt vagy másfél méterrel a hercegi azilumjogot jelző láncok érik a földet oroszlánfejjel díszített alacsony vaspillérek között” – írja Odescalchi Sándor. Számára több volt ez a lánc, mint egy építészeti díszítőelem. 
„Mikor gyermekkoromban néha átugrottam ezeket a láncokat, nem sejtettem, hogy – legalább elvileg – Festetics herceg ’pallosjoga’ alá kerültem. A hercegek hajdan láncokkal vették körül palotájukat és aki a láncokon belül volt, annak élete-halála felett ők ítélkezhettek. És az idemenekült üldözöttek menedékjogot kaptak, akár közönséges gonosztevők, akár politikai üldözöttek voltak, az állam rendőrei vagy katonái itt nem üldözhették és nem foghatták el őket a herceg parancsa nélkül. Persze ez a jog a mi korunkban már régen nem létezett, és minthogy Festetics Tasziló grófot 1910-ben Ferenc József emelte hercegi rangra, így ez csak egy szimbolikus történelmet idéző emlék volt." 

A Festetics palota kertjének vasrácsa
"A palota melletti kertet szép magas rács védte hercegi címeres kapuzattal”, ami – folytathatnánk az előbbi gondolatot – ugyanúgy az elzárkózást szimbolizálta, mint a láncok és a kapu, amelyek a hatalmas, szinte áthághatatlan díszműkerítéssel együtt nyomatékosan és szembetűnően a palotán belüli élet és a külvilág határmezsgyéjét jelentették. Károlyi Mihály állítása szerint vidéken kőfal védte a kastély kertjét. A Festetics-palotával jórészt szomszédos, vele szinte egy időben épült Károlyi-palota kertjét szintén egy fal választotta el a külvilágtól, jóformán alig, csak a díszes kertkapun engedve bepillantást a kívülállók számára. 
A születőfélben lévő nagyvárosban, ahol a polgárosodás nyugati eszméi még csak kialakulóban voltak, és a város határain belül különböző társadalmi rétegek kerültek egymással szorosabb kapcsolatba, alighanem szükség is volt erre.

A Károlyi palota kertjének Múzeum utcai kőfalát áttörő kerti kapu
A Károlyi palota kertje
Forrás: Erba Odescalchi Sándor herceg: Testamentum. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése