A mágnásnegyed helye és szerepe Budapest építészetében

A Nemzeti Múzeum mögött a XIX. század második felében kialakult mágnásnegyed urbanisztikai hatását leginkább helyi szinten fejtette ki, hiszen mérföldkövekkel mérhető az a változás, ami ezen a területen közel fél évszázad alatt, az 1850-es évek végétől kezdődően a századforduló időszakáig bezárólag lezajlott. Fontos kezdeményező szerep jutott ebben a már korábban megépült Nemzeti Múzeumnak, ami az itt bekövetkező városképi változások elindítója és későbbi generálója volt. A vonzáskörében megépülő főúri paloták pedig a város patinás negyedévé tették ezt a vidéket. Már az 1860-as évek végén érezni lehetett, hogy itt, egy a környéket gazdagító főúri építkezés fog kibontakozni, ami nagymértékben elősegíti és hozzájárul a környék megújulásához. A főúri otthonok itt és nem máshol épültek, a paloták itt gazdagították a várost. Helybeli jelentőségüket a városvezetés, a közvélemény, de maguk a tulajdonosok is felismerték, akik – ha legtöbbször kimondatlanul is – tisztában voltak az építkezéseik helyi szinten kifejtett jótékony hatásával.

A mai Kálvin tér az 1840-es években (Rudolf Alt képe)

A mai Kálvin tér az 1880-as évek közepén (Balló Ede képe)
(https://elismondom.wordpress.com/page/18/)

Az épületek helyi jelentősége több szinten érvényesült. Egyrészt önmagukban, mint önálló, gazdag formakinccsel rendelkező építészeti műalkotások, másrészt, mint hasonló épületeket vonzó, a környék urbanizációját is előmozdító objektumok. A nyomukban utcakövezés, csatornaépítés, az utcahálózat végleges szabályozása, rendezése zajlott. De nemcsak az épületek fejtettek ki jótékony hatást, hanem maguknak a palotáknak a tulajdonosai is. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az itt megtelepedő arisztokrácia egy része szívesen áldozott olyan célokra, amelyek főúri otthonaik környezetében a főváros szépülését eredményezték. De tegyük hozzá, maga a városi közönség is elvárta ezt tőlük. 

A Nemzeti Múzeum körüli mágnásnegyed kialakulása a lokális jelentőségen túl a főváros építészeti arculatának egészében is jelentős hozadékkal bírt. Elsődlegesen természetesen a Múzeum környékét gazdagította és emelte az építészeti szépségét, de az épületek, sőt a negyed egésze szervesen hozzátartozott a fővárosról kialakuló és kialakított kép egészéhez. 

Áldor Imre

Már az első paloták megjelenésétől kezdődően, tehát az 1860-as évek közepétől, a Múzeum környéke bekerült a köztudatba. A kialakuló majd létrejövő fővárosról szóló leírásokban ott szerepeltek az itt felépült vagy épülőfélben lévő paloták, később pedig maga a negyed is, mint a társadalmi elit által lakott városrész. Olyan jelentőséggel bírtak, hogy érdemes volt azokat a korai városvezetőkben is rendszerint ismertetni és bemutatni. 

1866-ban a Cassius álnevet használó Áldor Imre író, újságíró a város nevezetes épületeiről tudósított. Írásában Józsefvárosból főleg a városrész középületeit (Nemzeti Múzeum, Nemzeti Színház, Lovarda, Képviselőház) emelte ki, de nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy a Nemzeti Múzeum mögött „most építik a gróf-Károlyi volt osztrák követ drága palotáját”, ami nem volt más, mint a ma is álló és látható Károlyi palota.

Áldor Imre Budapestről szóló könyve

Részlet a könyvből, a Nemzeti Lovarda képével

http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/osztrak-magyar/ch15s03.html

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című nagyszabású, 21 kötetből álló sorozatának Budapestet tárgyaló részében a negyed részletes leírása helyett a látványosabb épületek (Károlyi-, Wenckheim-palota) kaptak képi ábrázolást. Ugyanakkor a negyed Budapesten belüli jelentőségét mutatja, hogy a műben a területet, mint a város egyedisége, külön ki is emelték a Józsefvárost bemutató írásban.

Wenckheim palota

Károlyi palota

         

Henri Evers holland építész

Mindemellett a városrész Budapest építészetében betöltött jelentőségét mutatja, hogy nemcsak a magyar városleírásokban olvashatunk róla, hanem a városban megforduló külföldiek érdeklődését is felkeltette. Henri Evers holland építész 1883 őszétől a következő év nyaráig tartózkodott Budapesten, ahol Quittner Zsigmond irodájában helyezkedett el. A közel egy éves itt tartózkodás elegendő időnek bizonyult arra, hogy a várost alaposan szemügyre vegye, és építészetéről szakmailag is alapos, kellő ismereteket szerezzen. Három évvel később hazájában egy írásmű keretében a szakmai nyilvánossággal is megosztotta a nálunk szerzett tapasztalatait. Úgy ítélte meg, hogy Budapest három részén csoportosulnak valóban jelentős építészeti alkotások. Ezek között az egyik a mágnásnegyed volt. Evers abban a szerencsés helyzetbe került, hogy az itteni palotákat nemcsak kívülről, hanem belülről is megcsodálhatta. Bár részletesen nem elemezte őket, de írása annyit elárul, hogy az itt sorakozó főúri épületeket kimagasló művészeti alkotásként értékelte.

Az 1876-os Károlyi palotában zajló karitatív kiállítás látogatója

Az 1876-os Károlyi Alajos palotában megrendezett jótékony célú, karitatív kiállítás sikerét  nemcsak a látogatók sokasága – mintegy 18400 személy – garantálta, hanem a király Ferenc József május 21-i megjelenése is, amely már önmagában nagy figyelmet és érdeklődést keltett a városban. A kétfogatú hintón, magyar tábornoki ruhában, báró Mondel kíséretében érkező uralkodó az éljenző tömeg lelkes üdvözlése közepette Szapáry Antal, Haynald kalocsai érsek, Ipolyi Arnold és Schlauch Lőrinc szatmári püspök, valamint a fiumei kormányzó, a főpolgármester és több előkelő főúr kíséretében lépett be a palota termébe. 

Ferenc József 

Hajnald Lajos
 kalocsai érsek

Ipolyi Arnold
besztercebányai majd nagyváradi püspök

Schlauch Lőrinc szatmári püspök 

Bubics Zsigmond
kassai püspök

Itt a szervező Zichy Ferencné fogadta jeles arisztokrata hölgyek társaságában, akik között a szomszédban építkező özvegy gróf Pálffy Pálné Károlyi Geraldine – a mai Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének helyt adó épület akkori tulajdonosa – is üdvözölte a királyt. Ferenc József a következő szavakat intézte a szervezés élén álló grófnénak: „Örülök, hogy megnézhetem e kiállítást, melynek létrehozásában kegyed oly sokat fáradozott.” 

A király élénk érdeklődéssel szemlélve a kiállítást, egy órát töltött a termekben, ahol a kalauzolás és a beszélgetés mindvégig magyar nyelven folyt. A legtöbb időt az egyházi műkincsek megszemlélésére fordította, de az Esterházyak gyűjteménye is sokáig lekötötte a figyelmét. A látogatás a – méltóságából is adódó – gesztuson túlmenően őszinte érdeklődés volt a részéről, mert amikor Szapáry Antal azt súgta a királyt kalauzoló Bubics apátnak, hogy „csak a legérdekesebbet mutassa”, őfelsége a figyelmeztetést meghallva azt felelte, hogy „óh nem, én nem fáradok el, mindent akarok látni, mert igen érdekel.” Néhány kiállított tárgynál pedig kedveskedő kijelentést tett. Amikor meglátta Magyarország legrégibb térképét, amelyen állítólag a térkép készítője az Adriai-tengert néhány hullámos vonallal jelezte, egy szellemes megszólalásra ragadtatta magát: „A rajzoló nagyon természetesen akarta a tengert ábrázolni.” Hasonlóan humoros volt Apafi Mihály erdélyi fejedelem velencei tükre előtt is, amikor azt mondta, hogy „nagyon drágának kellett akkor a tükörnek lennie, ha egy Apaffinak is csak egy ilyen kicsi volt.”

Karitatív kiállítás a Károlyi palotában 1876-ban

A Nemzeti Múzeum mögötti Károlyi palota ajtaja az 1880-as évekig kizárólag jótékony rendezvények alkalmával nyílt meg. Téli kertje, hatalmas fogadótermei és szalonjai kiválóan alkalmasnak bizonyultak arra, hogy népes számú közönséget fogadjanak magukba. 

A Károlyi palota átriuma

Itt került megrendezésre gróf Zichy Pál Ferencné, szül. gr. Korniss Anna szervezésében az 1870-es évek közepén arra az országban szétszórtan, különböző családok és intézmények birtokában lévő régészeti és iparművészeti tárgyakból álló karitatív kiállításra, melynek célja az 1876-os árvízkárosultak megsegítése volt, és amelyre Károlyi Alajos önként s minden ellenszolgáltatás nélkül ajánlotta fel palotájának termeit. Az épületben elhelyezett nagy értékű és párját ritkító kincsekre katonaőr és díszes nyeregben ülő lovas rendőrök vigyáztak.

A szervezés előkelő és ízléses színvonalát dicséri a kiállított műtárgyakon kívül a termek belsejének elegáns kialakítása is: az ajtónyílásokat fehér-vörös kelmékkel kárpitozták, az oldalfalakat perzsaszőnyegekkel és régi faliképekkel díszítették. A kelméket a kor híres vállalata a Haas Fülöp és fiai cég bocsátotta rendelkezésre, a díszítésre – ellenszolgáltatás nélkül – Barthelmus bécsi építész és díszítő vállalkozott. Gr. Zichy Edmund pedig a karitatív kiállításra ezer forintot érő díszes szekrényeket adományozott, amelyek a kiállítást követően múzeumi tulajdonná váltak.

A palota pompásan megvilágított téli kertje (előcsarnok) azonban meglepő díszletekkel fogadta a látogatót. Az itt elhelyezett legyezőpálmákkal és egyéb egzotikus növényekkel gazdagon díszített terem a műtárgyakon kívül, amelyek között például látható volt II. Lajos fegyverzete vagy Mátyás és Beatrix fehér márványból készült dombormű arcképe, az arisztokrácia férfi tagjainak kedvenc és költséges kedvtelésének a tanújelét adta, ugyanis a Czetwertynski hercegi család kelet-ázsiai, indiai utazása során elejtett vadak, tigris-, párduc- és medvebőrei fogadták a látogatót, ami amellett, hogy egzotikus látvány volt, egyben különös színt kölcsönzött a terem hangulatának. 

Az első nagy terem Széchenyi István emléktárgyain kívül leginkább az Esterházy család rangos műkincseit tartalmazta, bemutatva benne az értékes dísznyergek, elefántcsont billikomok és hímzett címerképeken kívül azt az ezüsttálat is, mely a család XVII. századi tragédiájának, hősi helytállásának – az 1652-es vezekényi csata emlékére készült, s mely ezüst domborművön Esterházy László halálát ábrázolta. 

Az 1652-es vezekényi csata emlékére készült ezüsttál

A második terem elsősorban a történelmi (arc)képektől (pl. Ráday Pál és felesége, Kajali Klára képe, Nádasdy Julianna arcképe) volt gazdag, de látható volt itt a különböző ékszerek, gyűrűk, szelencék mellett az az okmány is a lengyel országnagyok pecsétjével, mely Báthory Istvánnak lengyel királlyá történt megválasztásáról szólt. 

Ráday Pál

Kajali Klára

A harmadik terem, mely gr. Esterházy Miklós jóvoltából kiállított Leonardo da Vincinek tulajdonított a kis Jézust a báránnyal, Szűz Máriával és Szent Annával ábrázoló kartonja nyomán a Leonardo terem nevet kapta, a történelmi festményeken kívül bemutatta a közönségnek Andrássy Manó régiséggyűjteményeit, Tisza Lajos, Czetwertynski herceg és gr. Zichy Tivadar keleti kollekcióját vagy József nádor hagyatékának egy-egy darabját. 

    

Leonardo: Szent Anna, a Szűzanya és a kisded

http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/kiallitas/leonardo/festmenyei.html

S végül a negyedik, az egyházi terem az egyházmegyék és egyháznagyok beküldött gyűjteményeit tárta a látogató elé, olyan értékes tárgyakat bemutatva, mint Pázmány Péter mellkeresztje és házi oltára, vagy az inkább eszmei értéket hordozó Árpád-házi Szent Erzsébet vándorbotja, amelynek aranyszalagján a thüringiai hercegek nevei voltak olvashatók. De kiállítottak ezen kívül egyházi- és miseruhákat, püspöksüvegeket, kelyheket, olaj-, gyertya- és szentségtartókat is.

Árpád-házi Szent Erzsébet vándorbotja

http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,585,0,0,1,0

A kiállítóteremmé változó palotába nem a Pollack Mihály téri főkapun – ezt csak kivételes alkalmakkor nyitották meg –, hanem a múzeum utcai kertkapun keresztül lehetett bejutni, ahol a látogatókat rögvest szép, virágokkal díszített kert fogadta. A belépti díj a megnyitás napján 2 forint volt, ezt követően pedig hétfőn, kedden, szerdán, pénteken és szombaton 1 forint, csütörtökön és vasárnap 50 krajcár. Kedvezményes árba került a családjegy, az állandó belépti jegyért pedig 5 forintot kellett fizetni.

A Károlyi palota kerti homlokzata

A kiállítás a belga királyné Mária Henrietta – Pest szépítésén munkálkodó József nádor leánya –, illetve Coburg Fülöp herceg és neje, Lujza hercegnő részvételével nyílt meg május 10-én, s több mint egy hónapon át, egészen június 15-ig fogadta az érdeklődőket.

Mária Henrietta belga királyné 
     

Mária Henrietta belga királyné életét a Vasárnapi Újság mutatta be 1876-ban 
(1876. május 14-ei szám)
http://epa.oszk.hu/00000/00030/01158/pdf/01158.pdf

A megnyitó számos dísz-fogaton és hintón érkező arisztokratát vonzott ide a palotához, ahol természetesen ott voltak a rendezők, valamint egyes intézmények vezetői, így többek között Ráth Károly főpolgármester vagy a „hírhedt” főkapitány Thaisz Elek, de jelen volt a Nemzeti Múzeum mögötti palotaépítkezéseket elindító Festetics György is. A belga királyné délután két órakor érkezett – barna, arannyal áttört ruhát viselt –, akit a főbejáratnál díszmagyarba öltözve többek között gr. Andrássy Aladár, gr. Zichy Lajos, gr. Csekonics Endre, Pulszky Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, az előcsarnokban pedig két sorban az arisztokrácia hölgy tagjai fogadtak. Őfelségét a szervező Zichy Pálné, Pulszky Ferenc, Rómer Flóris, régész, művészettörténész, a Nemzeti Múzeum régiségtárának őre, valamint Zichy Jenő kalauzolta végig a termeken, de rajtuk kívül még más alkalommal a tárlat bemutatója volt Ipolyi Arnold és Bubics Zsigmond apát is. Mária Henrietta a kiállítás alkalmával 100 forintot adományozott. 

A walesi herceg a Károlyi palotában

A Nemzeti Múzeum mögött elhelyezkedő Károlyi palotában zajló magán jellegű főúri rendezvények közül a legnagyobb feltűnést a walesi herceg 1885-ös látogatása keltette. A walesi herceg Albert Edward, Viktória királynő fia és utóda volt, aki VII. Edward néven 1901 és 1910 között uralkodott Nagy Britannia trónján.

VII. Edward 

1873 és 1891 között ötször járt Magyarországon, mindannyiszor inkognitóban, annak ellenére, hogy mindenki tudott, és a magyar napilapok is igyekeztek minél részletesebben tudósítani itt tartózkodásáról és programjairól. Az inkognitó, ami az arisztokrata főurak között is divatos jelenség volt, nem ismeretlenséget jelentett, hanem az uralkodói minőség, a hivatalosság, illetve a nagyobb feltűnés mellőzését. 1885-ben Károlyi Alajos, az Osztrák-Magyar Monarchia londoni követe hívta meg a herceget Magyarországra az ebben az évben megrendezett Országos Kiállítás kapcsán.

gróf Károlyi Alajos

Edward szeptember 27-e és október 12-e között két hetet töltött hazánkban, az elsőt Festetics Tasziló berzencei kastélyában és birtokán, ahol vadászszenvedélyét elégítette ki, a másikat pedig Budapesten, ahol a kiállítás, a lóversenyek, és a mágnások között osztotta meg idejét.

Október 3-án este 7 óra után érkezett meg a mai déli pályaudvarra a saját udvari szalonkocsijában és Festetics Tasziló kíséretében. Az eredetileg csak pár napra tervezett látogatásból végül egy egyhetes itt tartózkodás kerekedett ki. A herceg a Károlyi palotában szállt meg, ahol külön lakosztállyal rendelkezett. Itt fogadta az összes jelentős magyar arisztokrata családot, ami nem mindig jelentett azonnali személyes találkozót Edwarddal, hiszen ideje jelentős részét a főváros különböző helyszínein – a városligeti kiállításon, a Váci utcán, a Nemzeti Casinoban, az Operaházban – töltötte. A palotában vendégkönyvet vezettek a látogatók részére, melynek érdekessége az volt, hogy az illető nevét azon a naptári oldalon kellett bejegyezni, amelyik napon született. Maga a palota egyébként a szállásból kifolyólag sohasem volt nagyobb rendezvény helyszíne.

Edward napi életritmusát a 9 órai, szertartással elfogyasztott reggelije nyitotta, mely mindig kávéból, vajból, pirított kenyérből, cognacból és nemes bordeauxi borból állt. Ezután a délelőttöket általában a palotában töltötte. Ekkor intézte a magánlevelezéseit, és fogadta – minden hivatalos formaságot mellőzve – azokat a vendégeket, pontosabban arisztokratákat, legyenek azok magánszemélyek vagy a kormány tagjai, akik tiszteletüket kívánták tenni. Itt volt többek között Andrássy Gyula, Tisza Kálmán, vagy a szomszédos, ekkor már álló Esterházy palotából Esterházy Móricz, Festetics Tasziló, illetve a Károlyi család többi mágnásnegyedbeli leszármazottja.

gróf Andrássy Gyula

Tisza Kálmán

De nemcsak a herceget keresték itt fel a palotában, hanem maga a herceg is felkereste a palotanegyed egy-egy épületét. Így ellátogatott a szomszédos – a ma Károlyi-Csekonics Rezidenciaként emlegetett, Hallgatói Információs Központként is működő – egykori Károlyi-Csekonics palotába, vagy a mai Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének helyt adó egykori Pálffy palotába, ahol a tulajdonos 100 fő részvételével estélyt adott a számára. A jeles arisztokratákat felvonultató két órás rendezvény fesztelen társalgásból állott, ami alatt hideg ételeket és gyümölcsöket szolgáltak fel.

A délutánokat Edward rendszerint a fővárosban töltötte, és legtöbbször csak az esti 8 órai vacsorára tért vissza rezidenciájába, mely vacsora mindig szűk körben, a házigazda és néhány meghívott vendég részvételével telt el. Nevezetes volt ezek közül a világhírű orientalista és közép-ázsiai utazó, Vámbéry Ármin látogatása, akit a herceg maga hívott meg a palotába.

VámbéryÁrmin

           

A Károlyi és Festetics palota párhuzamai

Festetics palota

Károlyi palota

A józsefvárosi palotanegyednek a két legkorábbi épülete a mai Pollack Mihály tér – ami az 1860-as években még a Fünflerchengasse – Ötpacsirta utca nevet viselte – két sarkán álló Festetics és Károlyi palota, amelyek együttesen adták meg a hívó szót arra, hogy a fővárosba költöző arisztokraták egy része itt, a Nemzeti Múzeum környékén találjon magának szállást, és fogjon díszes építkezésekbe. De nemcsak az egyidejű megtelepedés az, ami ezt a két épületet párhuzamba állítja, hanem az is, hogy mind a család, mind az épületek sok közös vonást hordoznak. 

Mindkét család a magyar arisztokrácia élvonalába tartozott, s mindkettőben megtalálhatók azok a személyek, akik erősebb szállal kötődtek a magyar társadalomhoz, és azok a leszármazottak, akik a nemzetközi arisztokráciával tartottak szorosabb kapcsolatot. Az alapítónemzedék, a palotákat építtető Festetics György és Károlyi Lajos nagy kiterjedésű birtokain mintaszerűen vezette a gazdaságát, de az ország érdekeit is szem előtt tartva ott találjuk őket az Országos Magyar Gazdasági Egyesületben, amelynek elnöki tisztét is betöltötték.

gróf Festetics György

gróf Károlyi Lajos

Pártolták a lótenyésztést, a fővárosban a Nemzeti Lovarda létrehozását, amelynek két-két oldalán a Nemzeti Múzeum mögött építtették fel pesti palotájukat. Ugyanakkor vásároltak telket és az épületek szintén egy időben készültek, s mindkettőnek a Budapest építészeti arculatát jelentősen meghatározó Ybl Miklós volt a tervezője. Mindkét palotához tartozott egy-egy impozáns kert, ami a mágnásnegyed későbbi épületeire már nem volt jellemző. Mindkét család egy-egy tagja azonos famíliából nősült, hiszen mind Festetics György, mind Károlyi Alajos a gróf Erdődy családból választott magának feleséget Erdődy Eugénia és Erdődy Franciska személyében. S végül közös bennük az is, hogy 1885-ben az épületek akkori gazdái – Festetics Tasziló és Károlyi Alajos – együtt látták vendégül a Magyarországra látogató walesi herceget.

VII. Edward walesi herceg

A Festetics palota láncai

Az épületek többsége, főleg ha középületről van szó, mindig jelképez valamit. Kapcsolódik ahhoz a funkcióhoz, amelyet szolgál, s kötődik ahhoz az eszméhez is, amelyet képvisel. Kifejezhet hatalmat, rangot, szimbolizálhat társadalmi tekintélyt vagy jelenthet hálát elismertséget is. A pesti mágnásnegyed területén megfigyelhető ez több főúri épület esetében, de leginkább szembetűnő a Festetics-palotánál, amely elsőként épült a Nemzeti Múzeum mögötti részen. Külön érdekesség, hogy mindennek írásos nyoma is van, egy olyan herceg személyében (Odescalchi Sándor), aki az 1910-es évektől kezdve itt élt s gyermekéveit a mágnásnegyedben töltötte. Kiválóan ismerte a saját társadalmi rangjához kötődő embereket és azok otthonait - feltehetően az ilyen épületekhez kapcsolódó szimbólumokkal együtt. 

Festetics-palota főhomlokzata az előtte álló láncokkal

A Festetics-palotának a Pollack Mihály téri főhomlokzata előtt oroszlánfejekkel díszített vastuskókon álló láncok láthatók. A láncok nemcsak gyakorlati célokat szolgáltak, hanem szimbólumok is voltak egyben. Kiemelték azt a rangbeli távolságot, ami a palota egykori tulajdonosa és az akkori környezete között állt fenn, távolságtartást fejezve ki a városi társadalom többi részétől. Az épületet védték, szimbolikusan  határt szabtak a betolakodónak és a kívülállónak. Segítségükkel a palota fizikailag is elkülönült a környezetétől. Mondhatni, szükség is volt rá, mert, mint az első főúri épület, „idegenül” állt itt, a városrész falusias jellegű környezetében, amelytől el kívánt határolódni. 

A palota főkapujának zárókövén látható oroszlánfej motívum

A vastuskókat díszítő oroszlánfej motívum ugyanakkor a kapu boltívének középtengelyében elhelyezett zárókövön is látható. 

Az oroszlánfejek és a láncok ősi szimbólumok: védelmet nyújtanak a betolakodó ellen, a bátorság, az erő, a rang és a méltóság megtestesítői, kifejezői annak a hatalomnak, amellyel a társadalmon belül ezek az urak rendelkeztek. Emellett az oroszlán a Festetics család címerállata is egyben. 

A Festetics család címere
a címerpajzson látható oroszlánokkal

„Festetics Tasziló herceg egyemeletes szürke palotája […] előtt vagy másfél méterrel a hercegi azilumjogot jelző láncok érik a földet oroszlánfejjel díszített alacsony vaspillérek között” – írja Odescalchi Sándor. Számára több volt ez a lánc, mint egy építészeti díszítőelem. 

„Mikor gyermekkoromban néha átugrottam ezeket a láncokat, nem sejtettem, hogy – legalább elvileg – Festetics herceg ’pallosjoga’ alá kerültem. A hercegek hajdan láncokkal vették körül palotájukat és aki a láncokon belül volt, annak élete-halála felett ők ítélkezhettek. És az idemenekült üldözöttek menedékjogot kaptak, akár közönséges gonosztevők, akár politikai üldözöttek voltak, az állam rendőrei vagy katonái itt nem üldözhették és nem foghatták el őket a herceg parancsa nélkül. Persze ez a jog a mi korunkban már régen nem létezett, és minthogy Festetics Tasziló grófot 1910-ben Ferenc József emelte hercegi rangra, így ez csak egy szimbolikus történelmet idéző emlék volt." 

A Festetics palota kertjének vasrácsa

"A palota melletti kertet szép magas rács védte hercegi címeres kapuzattal”, ami – folytathatnánk az előbbi gondolatot – ugyanúgy az elzárkózást szimbolizálta, mint a láncok és a kapu, amelyek a hatalmas, szinte áthághatatlan díszműkerítéssel együtt nyomatékosan és szembetűnően a palotán belüli élet és a külvilág határmezsgyéjét jelentették. Károlyi Mihály állítása szerint vidéken kőfal védte a kastély kertjét. A Festetics-palotával jórészt szomszédos, vele szinte egy időben épült Károlyi-palota kertjét szintén egy fal választotta el a külvilágtól, jóformán alig, csak a díszes kertkapun engedve bepillantást a kívülállók számára. 

A születőfélben lévő nagyvárosban, ahol a polgárosodás nyugati eszméi még csak kialakulóban voltak, és a város határain belül különböző társadalmi rétegek kerültek egymással szorosabb kapcsolatba, alighanem szükség is volt erre.

A Károlyi palota kertjének Múzeum utcai kőfalát áttörő kerti kapu

A Károlyi palota kertje

Forrás: Erba Odescalchi Sándor herceg: Testamentum. 

A mágnásnegyed a századfordulón

hg. Erba Odescalchi Sándor

A XX. század elején Erba Odescalchi Sándor az akkorra már fogalommá vált mágnásnegyedben töltötte gyermekéveit, ifjúságát. Szülei a születését követően nem sokkal, 1914 tavaszán költöztek át a Várból ide, a Sándor utca 6. szám alá, az akkori Keszlerffy-palotába, s maradtak itt még a két világháború közötti időszakban is. Odescalchi számára – úgy, mint annak idején Karacs Teréznek vagy Bókay Árpádnak – meghatározó élményt jelentett itt lakni. A terület, a Múzeum és környéke, amely erre az időre már arisztokrata palotákkal és főrangú ingatlantulajdonosokkal népesült be, maradandó nyomot hagyott a fiatal, mindenre fogékony gyermekben. Amikor a visszaemlékezéseit papírra vetette, szívesen idézte föl az itt töltött évek emlékeit, külön fejezetet szentelve annak az utcának, ahol laktak, s annak nyomán jórészt a negyed egészének is.

A Nemzeti Múzeum környékén a legintenzívebb építkezési tevékenység az 1870-es években zajlott. Az arisztokrácia ekkor még nem volt döntő súllyal jelen a környéken, az a  dominanciájuk, amely Odescalchi Sándor visszaemlékezésében megjelenik (Testamentum ), az 1890-esévek vége felé, a századforduló idején alakult ki, de még a XX. század első felében is tovább nőtt. Nemcsak itt negyedben fokozódott a jelenlétük, hanem a terület környékén is, ahol a lakcímjegyzékben egyre több főúri névvel találkozhatunk. Ilyen volt mai Trefort utca vagy a Krúdy utca, valamint a Múzeum mögött az Esterházy utcával párhuzamosan futó utcák: a mai Szentkirályi, Horánszky és Vas utca.

gr. Károlyi Sándor

gr. Károlyi Lajos

gr. Károlyi Ede

gr. Károlyi Geraldine

A negyeden belül kiemelkedő volt a Károlyi család igen magas jelenléti aránya. Már az elején érezni lehetett a terület iránt kitüntetett figyelmüket, ami a századforduló idejére tovább növekedett. Nem volt olyan évtized, amelyben a Múzeum környéke ne bővült volna újabb családtaggal. Károlyi Lajos és fia Alajos személyében ott találjuk őket az „alapítók” között az 1860-as évek elején. Őket követte Károlyi Sándor és Ede, valamint Károlyi Geraldine a '70-es évek elején, a ’80-as években pedig Csekonics Margit és férje, Károlyi István. A nemzetség ngatlantulajdona a századforduló időszakára teljesedett ki, főleg a Károlyi Lajos és testvérei után következő második generációhoz tartozó Károlyi László személyében, aki vétel és örökösödés útján több ingatlant is magáénak tudhatott; többek között Bókay János egykori bérházát is. Szinte az egész Múzeum utca a Károlyi családé volt. Károlyi Lászlón, Alajoson és Istvánon kívül, István fia, Károlyi György is itt telepedett meg, miután 1912-ben megvette az egykori Hasenfeld-házat. Tulajdonosi jelenlétük később még tovább nőtt azzal, hogy a családé lett a Főherceg Sándor utcai Keszlerffy-ház is. 

De nemcsak a Károlyiak voltak az egyetlenek, akik több ingatlant mondhattak a magukénak. Kettővel rendelkezett Bánffy György, Wenckheim Frigyes vagy a népes Zichy család: Zichy Béla (Zichy Nep. János fia, Múzeum utca 15.) és Hadik-Barkóczy Endréné szül. Zichy Klára (Múzeum utca 7.) személyében. De itt maradtak továbbra is az "alapítók" közül a Festeticsek, valamint az Esterházyak grófi ága. Degenfeldet az örökükbe lépő Odescalchiak váltották fel, az egykori Ádám-ház tulajdonosai pedig a Dessewffyék lettek.